László Noémi ◆ Kürti Andrea
Darázsolás
39 lej
37.00 lej
Formátum: 150 x 240 mm
Terjedelem: 96 oldal
Kivitelezés: cérnafűzött, keménytábla, védőborító
ISBN 978-606-9001-25-7
Kiadás éve: 2022
A Darázsolás éteri, üres terekbe vezeti el olvasóját. Szél kap a hajunkba, hideg eső permetezi arcunkat, a dimenziók olykor kitárulnak körülöttünk, máskor magába zár a mindenség. Ebben az álomszerű, vízalatti világban mégsem félünk. Belső utazásunkon madarak és halak kísérnek, virágok cirógatnak, fák ölelnek lombjaikkal, betakar az ég. A versek és rajzok arra tanítanak, hogyan találjunk otthont az otthontalanságban, vigaszt a magányban, szépséget a kilátástalanságban.
László Noémi és Kürti Andrea közösen ihletett munkája hosszú, aprólékos, elcsendesedő és gyógyító folyamat eredménye. A koronavírus-járvány miatti karanténidőszak alatt a Gutenberg Kiadó a 2020-as év tavaszán izgalmas játékra hívta a költőt és az illusztrátort. Hétről hétre újabb és újabb alkotásokat készítettek egymás műveinek alapján: először a költő írt verset Kürti Andrea rajzához, a következő alkalommal pedig László Noémi verséhez született illusztráció. Az alkotómunka 2021-ben is folytatódott, és az így megszületett műpárok – egészen új műfajt teremtve – most kötetben foglalnak helyet. A könyv szerkezete is a dualitásra épül: az oldalpárok bal oldalon mindig az elsődleges alkotást, jobb oldalon pedig az ihletett művet tárják fel az olvasó előtt.
A verseskönyv különlegessége, hogy a versszöveg és a képiség egyenlő arányban és relevanciával jelenik meg, egymáshoz igazodva, egymást kiegészítve alkotja a kötet egészét. A Darázsolás a népi hímzés gondoskodó természetének, a gyógyító áldás misztériumának és a babitsi irodalmi hagyomány mélységének esszenciáját egyesíti e kiadvány lapjain.