Györfi András
Kalandos matematika

24.00 lej 21.6 lej

Formátum: 162 x 240 mm
Terjedelem: 168 oldal
Kivitelezés: ragasztókötött, puhatábla, behajtott fül
ISBN: 978-973-665-389-6
Kiadás éve: 2014

A regény akár a Kalandos fizika folytatásának is felfogható – hisz főszereplői ugyanazok a atlantiszi bázisú időutazó tudósok, akik a kvantumos összefonódás és teleportáció elmagyarázása végett kalandos történetekbe keveredtek. De míg abban a műben csupán négy lehetőséget vizsgálnak a kutatók a világunk keletkezését illetően (1. Isten teremtette; 2. egy idegen civilizáció hozta létre, mely csészealjakon érkezve időnként még ellenőriz bennünket; 3. egy számítógépes szimuláció vagyunk; 4. a fizika Standard Modellje alapján a biológiai evolúció alakította világunkat), a Kalandos Matematika továbbmegy az alapvető összefüggések megfejtésében, az élet hálózatainak és azok matematikájának feltárásában egy ötödik alapelvet keres. Mindezt teszi a fordulatos, izgalmas történetben, amelyben a tudósgárda kiegészül csillagásszal, szociológussal, nyelvésszel, informatikussal és esztétával – mert a matematika ezen aspektusai is hozzájárulnak a teljes kép kialakításához. A szereplők között a rendőrség két nyomozója is felbukkan (egy véres gyilkosság feltárása kapcsán) – valamint néhány entitás a szomszédos, Ötdimenziós Univerzumból (amelyet ők egymás között Első Univerzumnak neveznek) – ezért kaland­ban és meglepő fordulatokban az elsőtől az utolsó oldalig – vagyis a bibliográfiáig – nem lesz hiány.


Formátum: 162 x 240 mmTerjedelem: 168 oldalKivitelezés: ragasztókötött, puhatábla, behajtott fülISBN: 978-973-665-389-6Kiadás éve: 2014A regény akár a Kalandos fizika folytatásának is felfogható – hisz főszereplői ugyanazok a atlantiszi bázisú időutazó tudósok, akik a kvantumos összefonódás és teleportáció elmagyarázása végett kalandos történetekbe keveredtek. De míg abban a műben csupán négy lehetőséget vizsgálnak a kutatók a világunk keletkezését illetően (1. Isten teremtette; 2. egy idegen civilizáció hozta létre, mely csészealjakon érkezve időnként még ellenőriz bennünket; 3. egy számítógépes szimuláció vagyunk; 4. a fizika Standard Modellje alapján a biológiai evolúció alakította világunkat), a Kalandos Matematika továbbmegy az alapvető összefüggések megfejtésében, az élet hálózatainak és azok matematikájának feltárásában egy ötödik alapelvet keres. Mindezt teszi a fordulatos, izgalmas történetben, amelyben a tudósgárda kiegészül csillagásszal, szociológussal, nyelvésszel, informatikussal és esztétával – mert a matematika ezen aspektusai is hozzájárulnak a teljes kép kialakításához. A szereplők között a rendőrség két nyomozója is felbukkan (egy véres gyilkosság feltárása kapcsán) – valamint néhány entitás a szomszédos, Ötdimenziós Univerzumból (amelyet ők egymás között Első Univerzumnak neveznek) – ezért kaland­ban és meglepő fordulatokban az elsőtől az utolsó oldalig – vagyis a bibliográfiáig – nem lesz hiány.

A kosár tartalma
Empty cart icon
A kosarad üres
Részösszeg: RON
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás